Mától kötelező a chipezés, és a láncok levétele! PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   

A rendelet mindenkire vonatkozik, gyepmesterekre, állatvédőkre épp úgy, mint bármely állampolgárra. Gyakorlatban ez azt jelenti, hogy csak azt a kutyát nem kell chipezni, amelyik a jelenlegi gazdájánál marad, illetve a kölykök közül azokat aki a mamája mellett marad a mamája gazdájánál.

Le a lánccal!

A rendelet másik fontos részét képezi a kedvtelésből tartott állatok tartási körülményeinek szabályozása.

Az ilyen állatok tartási helyének olyan méretűnek kell lennie, hogy az állat fajára jellemzõ mozgási igényét ki tudja elégíteni. Lófélék és eb esetében a mozgási igény az állat mozgatása útján is kielégíthetõ, azonban esetükben is törekedni kell az olyan tartási módra, amely lehetõvé teszi az állat kedve szerinti mozgását.

Tilos:
ebet tartósan 10 m2 -nél kisebb területen tartani
ebet huzamosabb ideig 4 m-nél rövidebb eszközzel kikötve tartani
patás állatot és ebet állandó jelleggel kikötve tartani

Mostantól kedves állatbarátok, bátran csöngessetek a szomszédhoz, ha a kutya egy két méter sugarú sárga körön raboskodik évek óta. (szerk)

Ebek csoportos tartása esetén pedig egyedenként legalább 6 m2 akadálytalanul használható területet kell biztosítani.


További fontos tudnivalók:
A kedvtelésbõl tartott állatokkal kíméletesen kell bánni, azoknak szükségtelenül fájdalmat, szenvedést, illetve félelmet okozni nem szabad.
Az ebek kikötéséhez, illetve vezetéséhez használt eszközöknek az állatra történõ rögzítésére kizárólag nyakörv vagy hám használható oly módon, hogy az az állat egészségét ne veszélyeztesse.
A kedvtelésbõl tartott állat tartója köteles az állat életfeltételeinek kialakítása és a tartása során:
a) az adott faj viselkedési és szociális igényeit is figyelembe venni,
b) az állatot a fajának (fajtájának), korának, fiziológiai állapotának és tartási céljának (használatának) megfelelõen olyan takarmánnyal ellátni, amely annak jólétét szolgálja.


A hatályba lépett rendelet alapvetően az Állatvédelmi Törvény régóta várt végrehajtási rendelete, közismert nevén a "gömbakvárium rendelet". Több pontja ma is vitatott, kevesen hiszik, hogy lesz aki betartatja, és vajon arra használják-e a jegyzők, hogy a valóban rossz körülmények közt állatot tartók ellen fellépjenek, vagy megint a megfogható, felelős állattartókon fog csattanni az ostor? Eljut vajon a kistelepülésekig a hír, hogy kutyát nem lehet folyamatosan, rövid láncon, ház nélkül kikötve tartani?

A chipezés elmulasztását vajon hogyan akarják szankcionálni, ki lesz felelősségre vonható? Nyilván a vevő, hisz az eladó nem lesz utolérhető...

Azért reménykedünk, hogy csoda történik, és mostantól minden megszülető kutyába mikrochip kerül, majd valamennyi talált kutyát elvisz a megtaláló állatorvoshoz, ahonnan a regisztrált chip alapján azonnal haza is kerül...

Forrás: http://gazditkeresek.hu/hirek/matol-kotelezo-a-chipezes-es-a-lancok-levetele/299 

 

Módosítás dátuma: 2010. július 04. vasárnap, 12:41