Kikérdezzük az örökbefogadót a tartás várható körülményeiről. Alapfeltételeink: láncra kutyát nem adunk, szaporítási célra sem kutyát, sem cicát nem adunk, csak ivartalanítva, biztos kerítés, kutyaól megléte szintén feltétel, családtagok hozzáállása, 3-5 éves gyerek esetén kölyökkutyát nem ajánlunk, stb. A hallottak alapján szakember, aki a kutyáinkkal foglalkozik, javaslatot tesz egyik vagy másik állatra. Szuka kutyát ivartalanítás nélkül nem adunk örökbe, esetenként még a kanokat is ivartalaníttatjuk. Ha az örökbefogadó és a kutya kölcsönösen megfelelnek egymásnak, ún. örökbefogadási nyilatkozatot kell kitölteni, mindkét fél adataival. Ezután a kutya elvihető. Pár nap elteltével informálódunk a barátság kialakulásáról, sok esetben személyesen is meglátogatjuk örökbe adott kutyánkat. A telepünkre kerülő kutyák féreghajtva vannak és minimum két oltásuk van: (kombinált és veszettség elleni).de inkább három. Kölyök kutyák esetében pedig sok esetben négy oltással rendelkeznek. A kutyus/cica nem kerül semmibe! Mivel semmiféle állami vagy helyi támogatást nem kapunk, adományt kérünk ill. elfogadunk, mely az örökbefogadott társállat kötelező orvosi ellátásának költségeit foglalja magában. Az adomány összege: 5000 Ft-tól (ivartalanított szuka esetében 10000 Ft-tól), a felső határ az örökbe fogadó anyagi helyzetétől és kutyaszeretetétől függ! lásd még: http://gallery.site.hu/u/SZTENDREARVACSKA/logo_banner_egyeb/Adomany_tabla1.jpg.html Mint kiemelten közhasznú szervezet kérésre igazolást adunk az adományról, amely az adóból ismét levonható lesz. Ha valaki az alapítványnak kívánja felajánlani adója 1%-át, az adószámunk: 18675359-1-13. Látogatókat fogadunk: a hét minden napján 8.00-l2.00 óráig. |